Don't Let Me Go Just Yet - III. fejezet

Sziasztok!:)
Itt a legújabb fejezet. Őszintén szólva, nagyon izgatott vagyok ez miatt a történet miatt, mert habár ez csak a harmadik fejezet, szerintem még a TWILY-nál is jobban élvezem az írását, és ez csak egyre nő:D
Szóval, a fejezetről: elég sok Delena van benne, ami kifejezetten imádtam, sőt, igazából azon is gondolkozom, hogy egy oneshotban valamikor megírom, hogy a fejezetben történtek, meg amit Caroline nem lát, az hogy is történik pontosan, Elena szemszögéből. Nem vagyok benne még biztos, de ha lenne rá érdeklődő, szívesen megírnám.
Ami még fontos: Jenna, Anna, Ric és Vicky nem haltak meg. Egyiküknek sem lesz valószínűleg nagy szerepük, de teljesen értelmetlennek látom a megölésüket itt, a vámpírmentes világban, plusz a négyből három karaktert imádok (asszem nem nehéz kitalálni,ki lóg ki a sorból), ezért is próbálom majd őket legalább egy nagyon picit beleszőni. Ja, és az Elena örökbefogadott, és igazából John és Isobel a szülei dolog sincs. Elena szülei meghaltak, John csak nagybácsi, Isobel pedig Ric halott felesége, pont.
Matt és Caroline sosem jártak együtt. Gyerekkoruk óta nagyon jó barátok, és mindenki feltételezte, hogy előbb-utóbb összeakadnak, de ez sosem történt meg, még egy csók erejéig sem. A Tylerrel való kapcsolata Caroline-nak pedig bent van a fejezetbe.
Remélem semmit sem hagytam ki, ami változtatást csináltam,ha mégis, szóljatok. Jó szórakozást a fejezethez, és ha elolvastátok, lécci írjatok néhány sort:)

Don't Let Me Go Just Yet - III. fejezet

 - Állítsd meg a kocsit – szólalt meg a jeges  némaságba hirtelen Elena hangja. Már jó ideje néma csend volt a kocsiban, még a rádió sem szólt, a levegőben lévő feszültséget szinte tapintani lehetett. Már beértünk Mystic Fallsba, és mivel én is velük voltam, ezért Damon arrafelé ment, hogy először engem ki tudjon dobni anyu házánál, hogy aztán (valószínűleg) folytathassa a vitáját Elenával, ami csak azért nem folyt most is, mert én a kocsiban voltam. És valószínűleg azért voltunk még mindhárman életben, mert én a kocsiban voltam.

Damon szerencsétlenségére azonban ahhoz, hogy hozzánk el lehessen jutni, át kell hajtani azon az utcán, amelyikben Elena lakik, és ezt ő is nagyon jól tudta. Amikor befordultunk az utcára, Elena dühösen megszólalt, de láthatóan Damon nem tudta érdekelni.

 – Azt mondtam, hogy ÁLLJ MEG! – ismételte meg remegő hangon Elena, aminek már Damon sem tudott nemet mondani. Ő is tudta, hogy Elena most nagyon kibukott rá, de ő is ideges volt, legszívesebben tombolt volna, ami csak úgy lerítt róla, éppen ezért minden szó nélkül beletaposott a gázba, és leállt az út szélén.

Elena szinte kiszabta az ajtót, ahogy kiszállt a kocsiból, és a cuccaival nem is törődve elindult az utca másik oldalára, ahol pár házzal arrébb volt az otthona. A vezetőülés melletti ajtónál azért még megállt egy pillanatra, és miután megnézte, hogy más közlekedő ajtó nincs a közelben, kinyitotta azt.

 - Ne is próbálkozz azzal, hogy visszakuncsorgod magadat. Nem fog bejönni. Ezúttal túl messzire mentél, és után nem tudok még egyszer megbocsátani neked – sziszegte a remegő dühtől. – Szóval ne is fáradozz azzal, hogy felbukkansz, mert felesleges. A cuccaimért pedig majd valamikor átmegyek, de úgy, hogy biztos ne legyél otthon. Soha többé nem akarlak látni! – jelentette ki, majd akkora erővel, amekkorával csak tudta, bevágta az ajtót, és vissza sem nézve átsietett az utca túloldalára, majd a járdán a házába.

Damon néhány másodpercig csak bámulta a távozó Elenát, és egy pillanatra azt hittem, hogy kipattan a kocsiból és utána megy, de helyette csak szitkozódott az orra alatt (és valószínűleg nem azért, hogy mennyire elszúrta), belevágott egyet a kormánykerékbe, majd beindította a motort és elindultunk.

Sem ő, sem én nem szóltunk semmit, amíg anyu háza elé nem értünk, ahol félreállt megint, és némán várta, hogy kiszálljak, kiszedjem a cuccaimat, aztán lelépjek, de helyette csak némán ültem tovább, és a visszapillantó tükrön keresztül próbáltam olyan mogorván nézni rá, ahogy csak tudtam. Egy darabig állta a tekintetemet, majd hirtelen dühösen kikapcsolta a motort, és felém fordult.

 - Most meg mi van? – vágta oda nekem, én pedig legszívesebben felpofoztam volna.

 - Ezúttal kicsit durva voltál, nem gondolod? – kérdezte, miközben elszámoltam magamban tízig.

 - Mégis miről beszélsz?

 - Oké, szóval nem gondolod – bólintottam felfogva a kérdése jelentését, és előre hajoltam. – Akkor most had világosítsalak fel. Lehet, hogy folyamatosan veszekedtek, de ezúttal átléptél egy határt, és tényleg nagyon durván megbántottad. Nem lennék meglepődve, ha ezúttal betartaná, amit mondott, és soha többé nem akarna látni téged.

Ettől elakadta a lélegzete. Ebben valószínűleg ő még nem gondolt bele, de most biztosra akartam menni, hogy megtörténjen.

 - Bár valószínűleg most még ott nem tartunk. Most még valószínűleg ki fogtok békülni. De mi lesz akkor, ha egyszer nem ez lesz? Ha egyszer odamész hozzá, hogy bocsánatot kérj, és ahelyett, hogy a nyakadba ugrana a boldogságtól, egyszerűen csak az arcodba csapja az ajtót? Mert ha így folytatjátok, és folyamatosan, szinte megállás nélkül veszekedtek csak, akkor egyszer bele fog unni ebbe az egészbe. Nézd – sóhajtottam fel -, bármennyire is utállak ebben a pillanatban azért, amiket mondtál Elenának, látom rajtad, hogy szereted. Bármilyen idióta látná rajtad, hogy teljesen oda vagy érte, de legyél már férfi, és néha tegyél lakatot a szádra, különben el fogod veszíteni.

Mintha csak a sors keze lett volna a dologban, amint befejeztem a mondandómat, megcsörrent a zsebemben a telefon, jelezve, hogy smst kaptam. Gyorsan kihalásztam a zsebemből, és nem voltam meglepődve, hogy Elena nevét láttam meg a kijelzőn. Megnyitottam a levelet, és pillanatok alatt átfutottam a szemem rajta.

 - Ezt – mutattam fel a mobilomat, figyelve rá, hogy még véletlenül se úgy lássa, hogy el tudja olvasni magát az smst -, Elena küldte. Egy óra múlva találkozni akar velem a Grillben, hogy kipanaszkodhassa magát rólad, ahogy általában tenni szokta, miután összevesztetek. De most nem szívesen hallgatnám ezt végig. Hozd helyre a dolgot! – mondtam neki határozottan, és választ nem várva kiszálltam az autóból, kivettem a csomagtartóból a két utazótáskámat, és a ház felé indultam.

Nem lepődtem meg, hogy amikor beléptem a bejárati ajtón, egy csendes, üres ház fogadott. Sejtettem, hogy amikor ideérek, anyu még dolgozni fog, ezért sem telefonáltam, vagy hagytam neki üzenetet arról, hogy jövök. Mert akkor rögtön iderohant volna, pedig tudtam, hogy mennyire szerette a munkáját. Néha azt éreztem, hogy talán még nálam is jobban.

A táskáimat bevittem a szobámba, és mivel nem akartam a néma házban ülni, ezért úgy döntöttem, hogy korábban megyek a Grillbe, mint ahogy Elenával találkoznék. Bár reméltem, hogy végül nem fog felbukkanni, de abban is reménykedtem, hogy Mattnek éppen műszakja lesz, és tudunk beszélni. Már nagyon régen láttam, és be kellett ismernem magamnak, hogy hiányzott. Heti egyszer legalább beszéltünk telefonon, de az nem ugyanaz, és utoljára még előző nyáron láttam, amikor Los Angelesből ide jöttem két hétre.

Gyorsan még felhívtam Niket, és amikor hangpostára kapcsolt, hagytam neki egy rövid üzenetet, majd elindultam a Grillbe.

…

Ahogy beléptem a Grillbe és körbenéztem, olyan érzés volt, mintha néhány évet visszamentem volna az időben és újra középiskolás lettem volna. Semmi sem változott a helyen, talán csak a vendégek között nem volt annyi ismerős. Viszont szerencsém volt, ugyanis ahogy a pultra néztem, Mattet láttam meg mögötte, ahogy éppen kiszolgál egy idősebb férfit.

Óvatosan odamentem a pulthoz úgy, hogy véletlenül se lásson meg, és amikor hátat fordított a pultnak, áthajoltam rajta, és hátulról a kezemmel befogtam a szemét. Matt azonnal megtorpant, majd idegesen felsóhajtott.

 - Vicky, ez nem vicces. Én itt éppen dolgozni próbálok.

 - Ezt most sértésnek veszem – jelentettem ki levéve a szeméről a kezemet, amit aztán összefűztem a mellkasom előtt. – Te összekevertél a húgoddal? A húgoddal?!

Vicky egy évfolyammal alattam járt, és sosem jöttünk ki jól egymással. Ami azt illeti, már az első pillanattól kezdve gyűlöltük egymást. Ha tehettem volna, egy légtérbe sem mentem volna vele, de mivel Matt húga volt, és egy időben eléggé ráakaszkodott Jeremy-re, Elena öccsére, ezért elég sokszor kellett elviselnünk egymást.

 -  Caroline – fordult meg azonnal Matt meglepetten, de fülig ért a mosolya. – Hát te meg mit keresel itt?

 - Kedves fogadtatás, mondhatom – mondtam nevetve, és leültem az egyik székre. – Először összekeversz a húgoddal, aztán meg nem is örülsz nekem…

 - Ugyan már – rázta meg a fejét Matt, és a kezét széttárva kilépett a pult mögül. Elmosolyodtam, és boldogan viszonoztam az ölelését. – Hiányoztál – mondta, amikor szétváltunk.

 - Te is nekem.

 - Amikor legutóbb beszéltünk, még nem úgy volt, hogy Los Angelesbe mész? – kérdezte kíváncsian, miközben visszament a pult mögé.

 - De. De aztán közbejött valami, úgyhogy néhány napra beugrottam ide – vontam meg a vállam.

 - Nikkel történt megint valami? – kérdezte óvatosan, én pedig megráztam a fejemet.

 - Nem, minden rendben van – mondtam az ajkamba harapva, és próbáltam a lehető legőszintébben hangzani, de valószínűleg nem jött össze.

 - Ugye tudod, hogy mindig meg tudom mondani, ha hazudsz? – vonta fel a szemöldökét kérdőn Matt, én pedig megforgattam a szememet. – És most éppen az történt – mutatott rá a dologra, amikor látta, hogy az előző kérdésben lévő rejtett utalásra nem voltam hajlandó válaszolni.

 - Minden rendben van, tényleg. Kicsit bonyolult most a dolog, de minden rendben van – biztosítottam róla, magamba pedig még hozzá tettem egy aprócska szót: még.

Ebben a pillanatban elkezdett rezegni a telefonom, és amint a csengőhang megszólalt, rögtön elvigyorodtam, mert tudtam, hogy az azt jelenti, hogy Elenával aznap már nem fogok találkozni a Grillben, és nagyon örültem neki, hogy Damon tényleg összeszedte magát, és elment bocsánatot kérni hozzá.

 - Igen? – szóltam bele.

 - Segíts! – lepett meg Elena. Egyáltalán nem erre számítottam. – Damon kint áll a bejárati ajtó előtt, és azt mondta Jennának, hogy addig nem hajlandó elmenni, amíg nem beszélhet legalább velem, és nem tudom, mit csináljak. Már egyáltalán nem vagyok dühös rá, de elegem van abból, hogy amint megjelenik, a nyakába ugrok. Abból meg főleg, hogy mindenen kiakad.

 - Engedd be – mondtam.

 - Ezt most komolyan mondod? – kérdezte döbbenten Elena, én meg felnevettem. Hát igen, furcsa lehetett ezt pont az én számból hallani, amikor mindig én hajtogatom, hogy legyen erős, és ne engedje Damonnek, hogy azonnal visszakuncsorogja magát. – Még egyszer utoljára. Szerintem ezúttal más lesz.

 - Miről maradtam le?

 - Egy kicsit beszéltem a fejével. És úgy tűnik, elég hatásos volt. Szóval engedd be.

 - Köszönöm.

 - Nincs mit.

 - Had találjam ki – kezdte Matt vigyorogva, miközben vizes poharakat törölgetett -, Elena és Damon megint összevesztek?

 - Ne is mond – tettem el a zsebembe a mobilom. – Majdnem egész úton idefelé baromira hangosan, megállás nélkül üvöltöztek egymással. A végén már azt hittem, hogy szétrobban a fejem. És még csak közbe sem szólhattam, mert ha úgy vesszük, az én hibám volt.

 - A tied? – lepődött meg Matt.

 - Igen. Mondtam valamit, amit nem kellett volna, mert Damon nem tudott róla, és baromira kiakadt rajta, és egy idő után Elena is beleunt abba, hogy megpróbálja lenyugtatni őt, és ő is elkezdett kiabálni.

 - Kellemes utad volt akkor – nevetett fel Matt. – Kérsz valamit egyébként?

 - Nem, köszi – ráztam meg a fejem, majd a pultra könyököltem, és a tenyerembe támasztva a kezemet, mint valami őrült, elkezdtem vigyorogni. – Szóval… minden pletykát tudni akarok, amiből kimaradtam az elmúlt egy évben.

 - Ha pletykálni akarsz, a rossz emberhez jöttél.

 - Ne szívass! Hiszen csapos vagy! Minden részeg ember a csaposok önti ki a bánatát. Csak hallottál tőlük valami érdekes pletykát, amiről én még nem tudok.

 - Túl sok filmet nézel – rázta meg nevetve a fejét Matt. – De ha nem csak a pletykák érdekelnek, akkor van egy-két érdesek esemény a tarsolyomban – hajolt közelebb, mintha egy hatalmas titkot készülne megosztani velem, és én is közelebb hajoltam hozzá. – Tyler megházasodik.

Elakadt a lélegzetem a döbbenettől. Biztos, hogy ez lett volna az utolsó, amire számítottam volna. Tyler volt az a személy, aki teljesen egyértelműen kijelentette, és mindenhol hangoztatta is, hogy nincs semmilyen terve a jövőben bármilyen esküvővel, és hogy még akkor sem akar majd összeházasodni, ha megtalálta az igazit. Ezek után az, hogy Matt bejelentette éppen ennek az ellenkezőjét, eléggé letaglózott.

 - Mégis kit vesz el? – kérdeztem még mindig döbbenten, miközben próbáltam valaki olyan embert keresni az emlékeimben, akivel Tylernek olyan kapcsolata lehetett, ami utalhatna arra, hogy feladná érte a „sosem házasodom meg” elméletét.

 - Sophie-t.

Ha eddig az nem lepett meg eléggé, hogy Tyler megházasodik, akkor az a tény, hogy ezt éppen Sophie-val teszi, szinte leszédített a székemről. Sophie és Tyler neve meg bármi, ami a házassággal vagy esküvővel kapcsolatos szó egy mondatban elképzelhetetlen volt számomra öt perccel ez előttig.

 - Sophie? – kérdeztem vissza. – Az a Sophie? Aki nem bírja csukva tartani a lábát, Sophie?

 - Igen, az – bólintott Matt.

 - Hogy a fenébe történt ez?

 - Hidd el, minket is legalább ennyire meglepett – jelentette ki. – Egyik napról a másikra egyszerűen bejelentették, minden előjel nélkül. Nem jártak, legalábbis senki sem tudott róla, hogy együtt lettek volna, és csak úgy az egyik nap ledobták a bombát.

 - És mégis ebbe miért nem avattál be engem? – kérdeztem kicsit felháborodottan. – Mindenféle uncsi dologról meséltél, de az év híréről egy szót sem említettél.

 - Kösz – motyogta az orra alá, én pedig megforgattam a szememet.

 - Akkor fogalmazok máshogy. Ehhez képest uncsi dolgokról meséltél.

 - Nem gondoltam volna, hogy érdekel – vont egyszerűen vállat, miközben néhány lépéssel arrébb ment, hogy kiszolgáljon egy nálam néhány évvel idősebbnek tűnő nőt, aki éppen akkor lépett oda a pulthoz. – Végül is, az exed, Caroline.

 - Nem, a haverom – helyesbítettem ki. – Max egy hónapig ha járhattunk, nem volt semmi komoly, és az még Nik előtt volt.

 - És akkor mi történt köztetek előző nyáron?

 - Nem volt más, csak vigasz pasi – vontam meg a vállamat, és amikor Matt egy sokat mondó pillantást küldött felém, miközben kitöltött egy adag tequilát, ami valami olyasmit mondhatott, hogy „pont erről beszéltem”, gyorsan még hozzátettem: – Akivel nem történt semmi. Bármennyire is haragudtam Nikre, nem lettem volna képes olyan hamar lefeküdni bárkivel is, még ha csak egyéjszakás kalandról is lett volna szó. És az alatt az egy hónap alatt sem jutottunk el odáig, mivel habár mi megpróbáltuk, elég nyilvánvaló volt, hogy nem volt közöttünk semmi.

 - Tyler nem ezt mondta nekem, miután kidobtad.

 - Ugyan már, Matt. Az már több, mint két éve volt. Nem gondolhatod komolyan, hogy még mindig belém lenne zúgva. Főleg azután nem, hogy éppen most mondtad el nekem, hogy összeházasodik Sophie-val.

 - Ha belegondolsz, Sophie eléggé hasonlít rád – jegyezte meg, majd miután az egyik asztal mellől tányércsörömpölés hallatszott, odakapta a fejét. – A fenébe is – motyogta, és kilépve a pult mögül odasietett, miközben én szimplán eldöntöttem magamnak, hogy Matt Donovannek ebben az esetben egyáltalán nincs igaza.