Don't Let Me Go Just Yet - VII. fejezet

Sziasztok!:)

Tudom, hogy azt ígértem, hogy már tegnap hozom az új fejezetet, de a drága gépem úgy döntött, pont a fejezet vége előtt fuccsol be és fagy le teljesen, aminek az lett a következménye, hogy elveszett az egész fejezet, szóval újra kellett írnom, amit ma csináltam csak meg, mert tegnap túlságosan is pipa voltam hozzá.
Őszintén szólva, az első verziója a fejezetnek sokkal jobbra sikerült, de azért remélem, ez is valamennyire tetszeni fog nektek, és igazából ez csak egy átvezető fejezet volt a következő fejezetbe - a fejezet végén megértitek, mire gondoltam:)

Jó szórakozást a fejezethez, és lécci ha elolvastátok, írjatok néhány sort!:)

Don't Let Me Go Just Yet - VII. fejezet

Délután egy óra múlt, Elena Jennáékkal kb. fél órája ment el ebédelni, ami azt jelentette, hogy még legalább másfél óráig tiszta volt a terep. Nem mintha másfél órába tellene kiválasztani egy eljegyzési gyűrűt – legalábbis nagyon remélem, hogy Damon nem fog addig válogatni -, de jó tudni, hogy biztos nem fogunk lebukni.

 - Szóval 7 hetes? – kérdezte Damon, miközben leállította a motort, én pedig bólintottam.

 - Igen. És az orvos szerint teljesen egészséges – mondtam, miközben kiszálltam a kocsiból. Az ékszerüzlettel szemben, az utca másik oldalán állt meg az autóval. Idefelé jövet meséltem neki arról, hogy délelőtt orvosnál voltam (Elena tényleg nem tud semmi sem titokban tartani).

 - A Mystic Falls-i dokinál voltál? – kérdezte bezárva a kocsi ajtaján, én pedig hangosan felnevettem, és megráztam a fejem.

 - Dehogy is! Az egyenlő lenne annyival, mintha kiállnék a város közepére egy emelvényre, és egy mikrofonba elkiáltanám magamat, hogy terhes vagyok! – magyaráztam, és a szavaim gondolatától is megrázkódtam. Szétkiabálni, hogy az egész város tudja, hogy terhes vagyok? Végül is, ha már Nik tudja, nem lehet olyan rossz. Igaz, előző este ehhez a listához hozzá kellett tennem anyát is, mert rájöttem, hogy ő sem lesz a lehető legelragadtatottabb, amikor megtudja, hogy a huszonegy éves lánya anya lesz, de úgy gondoltam, ő könnyebben fogja majd fogadni a hírt. – Az biztos, hogy anyám az elsők között lenne, akik megtudnák, hogy hol jártam és miért, és anyám első reakciója valószínűleg az lenne, hogy felhívja Niket, és leüvölti a fejét. Ami egyenlő lenne azzal, hogy Nik megtudja, de nem tőlem, ami pedig egyenlő lenne egy atombomba robbanással – hadartam, és ahogy felnéztem Damonre levegővétel közben, a döbbent tekintetével találkozott az enyém, észbe kaptam, és visszafogtam a szóáradatot. – Bocsi – ráztam meg nevetve a fejem. – Kicsit paranoiás vagyok. Csak… folyton kattog az agyam, és képtelen vagyok leállítani. De jelenleg annak örülök, hogy a kicsi egészséges. A többi ráér később is.

 - Néhány pillanatig tényleg annak látszottál – értett velem egyet. – De nem értelek. Szereted, ő is szeret téged, nem? Akkor meg miért félsz ennyire elmondani neki? – kérdezte, miközben átmentünk az utcán, majd megálltunk a bolt előtt. Damon a kirakatot kezdte el nézni, és hálás voltam neki, hogy nem ment be rögtön a boltba, mert nem szívesen beszéltem volna az eladó előtt erről a témáról.

 - Elena ezt nem mondta el? – vontam fel meglepettem a szemöldökömet, ő pedig megrázta a fejét. – Végül is, nem tudom, miért lep meg ennyire, hiszen néhány nappal ez előttig nem tudtál róla, hogy azt hitte… - nem fejeztem be a mondatot, amikor megláttam, milyen arcot vág a felhozott téma kapcsán. Küldtem neki egy bocsánatkérő mosolyt, aztán válaszoltam az eredeti kérdésére. – Nem akar gyereket. – Kérdő tekintettel fordult felém. – Nem tudom, hogy soha nem akar, vagy csak egyszerűen most, de elég egyértelművé tette számomra, hogy nem akar.

 - Biztos vagyok benne, hogy ha elmondod neki, hogy terhes vagy, máshogy fogja látni a dolgokat – próbált bíztatni.

 - Én annyira nem – ráztam meg a fejem. – De tudod, mit? Minél többet gondolkozok ezen, annál inkább arra a következtetésre jutok, hogy ha tényleg így gondolja, akkor talán az egész kapcsolat halálra volt ítélve már a kezdetektől. Mert abban biztos vagyok, hogy ha nem is ilyen fiatalon, de mindig is akartam gyereket. És erről még Nik kedvéért sem lennék képes lemondani.

 - Ebben meg tudlak érteni – mondta, és ahogy ránézek, egy bíztató mosolyt küld felém. Halványan visszamosolygok, aztán megrázom a fejem, hogy kiverjek mindent a fejemből, és csak arra tudjak koncentrálni, hogy segítsek Damonnek.

 - Szóval, láttál itt valamit, ami tetszik? – néztem rá végre rendesen a kirakatba kirakott gyűrűkre, mert eddig lehet, hogy külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy azokat nézem, de igazából csak egy pontra szuggeráltam.

 - Nem igazán – rázta meg a fejét Damon, és én is egyetértettem vele. Az a néhány eljegyzési gyűrű, ami a kirakatba ki lett rakva, minden volt, csak nem szép. Én személy szerint inkább a csicsás szót használtam volna.

 - Egyetértek. Menjünk be.

…

Meglepő módon Damonnek nem tartott valami sokáig kiválasztani a gyűrűt. Lehet, hogy attól félt, hogy túl csicsásat választ, vagy olyat, ami nem fog majd Elenának tetszeni, de amikor választásra került a sok, könnyedén ki tudta lőni azokat, amik ebbe a két kategóriába tartoznak, és mivel a gyűrűk legtöbbije ilyen volt – most komolyan, hogyan lehet az, hogy ilyen gyűrűválaszték mellett Mystic Falls házas nőjének legalább 95%-a normális eljegyzési gyűrűvel rohangál az utcán? -, kevés maradt, amiből választhat. Ez volt inkább a nehezebb. Sikerül leszűkítenie a dolgot kettőre, de az a kettő közül olyan nehezen tudott válaszolni, hogy valószínűleg már nem csak az enyém, de az eladónő agyára is ment. Ezért is könnyebbültünk meg mindketten, amikor végül sikerült kiválasztania Damonnek a gyűrűt.

Be kell valljam, ahogy a gyűrűre néztem, kicsit irigykedtem Elenára. A gyűrű egyszerűen gyönyörű volt a maga egyszerűségével, de nem is ez volt a középpontban. Damon éppen arra készült, hogy megkérje a kezét, és a múltkori kirohanása után (meg egyébként is), ha Elena közölné vele, hogy terhes, valószínűleg tombolna a boldogságtól. Erre itt vagyok én, terhesen, méghozzá úgy, hogy az gyerek apja nem akar gyereket. Elég lehangoló tud lenne, ha ebbe belegondol az ember.

 - Ki megyek, szívok egy kis friss levegőt – mondtam Damonnek, miközben az eladó nő elővett a pult aljából egy kis kék dobozt, amibe aztán beletette a gyűrűt. Damon csak bólintott, de le sem vette a tekintetét a gyűrűről, és pedig kiléptem a boltból.

Meleg volt, de nem az a fajta fojtogató meleg, hanem a kellemes, ami mellé egy enyhe szél is társult, aminek köszönhetően amint kiléptem a boltból, rájöttem, mennyire fülledt és levegőtlen is volt a helységben. Lehunytam a szemem, és mélyen beszívtam a levegőt. Ahogy kinyitottam a szemem, tettem néhány lépést az utcán, kicsit eltávolodtam a bolttól, és körbenéztem. Minden ugyanolyan békés volt, mint mindig. Alig száz méterrel arrébb a Grillbe ki-be járkáltak a fiatalok, köszönhetően a nyári szünetnek. Az épülete előtt néhány bicikli mellett egy motor is parkolt, amitől rögtön eszembe jutott az előző nyár, és az a rengeteg idő, amit Nik motorján utazva töltöttem. Szinte újra éreztem, ahogy a szél csapdos, és elmosolyodtam.

Egy nagyobb csoport közeledett a Grill felé, és ahogy sejtettem, be is mentek. Néhány pillanatra rá, hogy becsukódott mögöttük az ajtó, újra kinyílt, és Tyler lépett ki az épületből. Nem tudom, hogy, de szinte azonnal észrevett, és hatalmas vigyorral az arcán intett nekem, majd elindult felém. Egy halvány mosoly kíséretében én is visszaintettem neki.

 - Hát te? – kérdezte széttárt karokkal, amikor már hallótávolságon belül volt.

 - Csak Damonnek kellett a segítség – vontam meg a vállam, és az ékszerüzlet felé mutattam.

 - Nahát! Csak nem fog elhangzani a nagy kérdés? – hibázott rá tökéletesen, én viszont csak megforgattam a szemeim, és megráztam a fejem.

 - Csak azért, mert te bekötöd a fejed, nem azt jelenti, hogy mindenki más is – mondtam, ő pedig felnyögött a szavaim hallatán. Egy pillanatra olyan hatást keltett, mintha semmi kedve nem lenne az esküvőhöz. Mintha csak púp lenne a hátán, és az lenne az utolsó dolog, amit megtenne. De aztán ez el is tűnt, én pedig megráztam a fejem, hogy kiverjem az ötletet a fejemből. Mégis miért kérte volna meg a kezét Sophie-t, ha nem akarja elvenni? – Jövő héten lesz Elena 21. születésnapja, és Damon valami különlegeset szeretett volna venni neki. Ebben segítettem – magyaráztam.

 - És hogy mennek a dolgok Nikkel? – váltott hirtelen témát, miközben Nik nevének kiejtése közben meg mernék rá esküdni, hogy undor volt a hangjában.

 - Minden remek.

 - Tényleg? – vonta fel meglepetten a szemöldökét. – Akkor ő hogyhogy nem jött veled? – nézett körbe, mintha őt keresné.

 - Nem mintha rád tartozna, de üzleti ügyei vannak Los Angelesbe – válaszoltam mogorván. Még ki sem lyukadt oda, ahová ki akart ezzel a beszélgetéssel, de nekem már most nem tetszett az irány. – És attól még, hogy minden rendben van közöttünk, az nem jelenti azt, hogy minden egyes pillanatban egymás nyakában lógunk. Mindkettőnknek megvan a saját élete, és éppen attól jó a kapcsolatunk, hogy éljük is azt.

 - Tényleg? – kérdezett vissza, nekem pedig el kellett számolnom tízig, hogy még véletlenül se húzzak be neki egyet. Mégis hová akart kilyukadni? – Mert jelen pillanatban nem tűnsz nagyon boldognak.

Felnevettem. Hangosan, hogy legalább ötven méteres körzetben mindenki hallhatta, felnevettem.

 - Mivel értelmetlen és idegesítő kérdéseket teszel fel a barátommal kapcsolatban – magyaráztam meg a dolgot, miután abbahagytam a nevetést.

 - Tudod, ha mégis úgy éreznéd, hogy szükséged van valakire, én itt vagyok – mondta, és közelebb lépett hozzám, aminek köszönhetően alig tíz centire voltunk egymástól. Három ujjával végigsimította a kezemen, amire én rögtön elrántottam. Hol a fenébe van Damon ilyen sokáig? gondoltam, miközben egy lépést hátráltam Tylertől.

 - És most azt fogom tettetni, hogy nem értettem azt, amit mondtál.

 - Tedd azt, amit akarsz – mondta vállat vonva. – De előbb vagy utóbb úgyis rájössz, hogy hibát követtél el azzal a Los Angeles-i majommal, és visszajössz hozzám.

 - Semmi esetre sem – horkantam fel. – És mi van Sophie-val? Hiszen elveszed feleségül. Szerinted mit fog érezni, amikor közlöd vele, hogy ”Bocsi, másba vagyok szerelmes, inkább fújjuk le az esküvőt”?

Most rajta volt a sor, hogy felnevessen.

 - Tényleg bevetted, hogy ez az egész esküvő dolog igaz? – nézett rám hitetlenkedve, és újra felnevetett. – Csak azért találtuk ki, hogy kiugrasszuk a nyulakat a bokorból. Akkor sem érnék Sophie-hoz, ha kényszerítenének rá, és ő is ugyanígy érez velem kapcsolatban.

 - Akkor miért rögtön esküvő? Miért nem mondtátok csak szimplán azt, hogy együtt vagytok?

 - Mert az nem feltétlenül éri el a megfelelő hatást. Az esküvővel biztosra mehettünk. Sophie-nak már sikerült is becserkésznie a pasiját.

 - Velem viszont csődöt mondtál – ráztam meg a fejemet. – Mivel én sem most, sem soha nem fogok a nyakadba ugrani, és könyörögni, hogy mond le az esküvőt.

 - Majd meglátjuk – vigyorodott el sejtelmesen, és mielőtt bármilyen reakcióm lehetett volna, lépett kettőt felém, megragadta a nyakamat, és egy kemény mozdulattal magához húzott. Fel sem fogtam, mi történik, és máris erőszakosan a számra tapasztotta az övét.

Tartott talán két másodpercig a csók, én pedig már löktem is el magamtól, és ezzel együtt három lépést hátráltam.

 - Mégis mi a fenét csinálsz? – kiáltottam rá dühösen, és hitetlenkedve meredtem rá.

 - Ezt én is kérdezhetném tőled – hallottam nem messziről egy túlságosan is ismerős hangot, amitől a szívverésem azonnal felgyorsult, bár ebben a helyzetben nem igazán tudtam eldönteni, hogy a boldogság vagy az ijedtség miatt, és ahogy a hang irányába fordultam, Nikkel találtam szembe magam.