Don't Let Me Go Just Yet - IV. fejezet

Sziasztok!:)

Ahogy ígértem, hoztam az új fejezetet. Igazából ez inkább csak egy töltelék fejezetnek nevezném. Nagy dolgok nem történnek benne, de fontos a történet szempontjából. Azért remélem tetszeni fog:)

A következő fejezet nem tudom, hogy mikor jön, viszont az biztos, hogy ismét elég sok Delena lesz benne, ami miatt baromira izgatott vagyok. Váá, komolyan, alig várom, hogy megírhassam a következő fejezetet, szóval próbálom minél hamarabb megírni (hacsak nem kap el megint a könyv-mániaxD). De többet nem mondok róla:)

Jó szórakozást a fejezethez, és ha elolvastátok, lécci írjatok néhány sort:)

Don't Let Me Go Just Yet - IV. fejezet

Röviden megcsörrent a telefonom a zsebemben, ami azt jelentette, hogy SMS-t kaptam, és miután kivettem a zsebemből, és elolvastam, elmosolyodtam. Egyetlen egy szó állt csak benne, aminek abban a helyzetben hihetetlenül örültem, mert azt jelentette, hogy szent volt a béke Elena és Damon között. Elena – valószínűleg sietve – csak ennyit írt: köszi. Eszembe sem jutott, hogy visszaírjak bármit is, biztos voltam benne, hogy egy darabig nem fog tudni a telefonjára figyelni, és még véletlenül sem akartam megzavarni akció közben őket.

 - Látom mennyire szereted a munkádat – szólaltam meg mosolyogva, miközben a pultra dőltem, amikor Matt morcosan visszatért a pult mögé, miután kidobta a törött edényeket a Grill mögötti nagy szemetesbe.

- Johnt csak nemrég kezdett, és nem a legjobb – magyarázta Matt. – Őszintén szólva, csodálkozom, hogy még nem rúgták ki. Ilyen esetek naponta egyszer kétszer legalább előfordulnak.

 - Annyira béna csak nem lehet a srác – ráztam meg a fejemet, és a vállam fölött hátranéztem, hogy megkeressem az említett személyt. Elég hamar ki is szúrtam, és ahogy megláttam, megértettem, mire gondolt Matt. Néhány pohár italt vitt ki éppen az egyik asztalhoz, de az tálcája úgy remegett, hogy csoda volt, hogy nem lötyögött még ki az italok fele. – Oké, lehet, hogy igazad van – fordultam vissza Matthez.

 - Habár ez most nem az ő hibája volt. Anna és Jeremy nem bírtak magukkal, és véletlenül nekimentek.

Elmosolyodtam, és éppen nyitottam volna a számat, amikor megcsörrent a telefonom. Amint meghallottam a csengőhangot, hatalmas vigyor jelent meg az arcomon. Matt megforgatta a szemét – nem volt nehéz kitalálni, hogy ki hív, és miközben kinyújtottam rá a nyelvemet, kihalásztam a telefonomat a zsebemből, és felvettem.

 - Szia! Milyen Mystic Falls? – szólt bele Nik a telefonba.

 - Áá, semmi sem változott. Minden nyugis. Habár… - megálltam egy pillanatra -, le merném fogadni, hogy máris elindult a pletyka, hogy megcsallak Mattel. Nem, várj! – emeltem fel a kezem, mintha látná, közben pedig Matt döbbent tekintetét néztem, és képtelen voltam nem mosolyogni. - Azt nem tudják, hogy együtt vagyunk, szóval csak azt terjesztik, hogy lefekszem Mattel. De ne aggódj, nincs mitől félned. Csak barátok vagyunk.

 - Mi a fenét csinálsz? – tátogta Matt, én pedig csak legyintettem egyet.

 - Nem aggódom – hallottam Nik válaszát, és habár nem láttam, biztos voltam benne, hogy vigyorog. – Ha viszont mégis csinálnátok, próbáld távol tartani tőlem. Nem hiszem, hogy egy ütésnél meg tudnék állni – mondta, én pedig felnevettem. – Milyen volt az utad?

 - A jót nem szívesen használnám rá – gondolkoztam el hangosan -, inkább a hangosat.

 - Damon és Elena már megint veszekedtek?

 - Igen. Véletlenül elkotyogtam, hogy… - ebben a pillanatban esett le, hogy Matt az előbb mit is mondott. Anna és Jeremy nem bírtak magukkal. Nem bírtak magukkal. – Tartsd egy pillanatra – mondtam, és a vállamhoz fogva a mobilt odaszóltam Mattnek, aki éppen négy adag whisky-t adott oda Johnnak. – Anna és Jeremy nem bírtak magukkal? Olyan értelemben nem bírtak magukkal? – kérdeztem felvont szemöldökkel, Matt pedig bólintott.

 - Úgy három, négy hónapja jöhettek össze.

Jeremy és Anna kapcsolata nagyon hasonlított Mattére és az enyémre. Születésük óta legjobb barátok voltak, a legtöbb idejüket együtt töltötték. Annyi volt csak a különbség, hogy ők többet is éreztek egymás iránt. Már több éve volt közöttünk valami, és mindketten éreztek egymás iránt valamit, csak egyszerűen mindketten titkolta ezt. Annyira sikerült is, hogy egymás vonzalmáról nem tudtak – nem úgy, mint az, aki ismerte őket.

Hátra néztem a vállam felett oda, ahol nemrég összetörtek a tálak, és habár ott már nem láttam Jeremy-t és Annat, a biliárd asztalnál azonnal kiszúrtam őket. Éppen Anna próbált lökni, Jeremy pedig hátulról mögé hajolt, és próbált neki segíteni, habár nem sikerült valami jól, mert éppen mielőtt Anna ellökhette volna, a srác súgott valamit a fülébe, amitől Anna felnevetett, és elvétette az ütést. Törődni azonban nem igazán törődött vele, mivel a következő pillanatban már odafordította a fejét Jeremy felé, aki nem is vesztegette az időt, és megtámadta Anna ajkait.

 - Semmit sem mondasz el nekem – mondtam Mattnek hitetlenkedve, miután visszafordultam, és visszatettem a fülemhez a telefont. – Bocs, itt vagyok.

 - Sok mindenről maradtál le? – kérdezte nevetve Nik, én pedig felnyögtem.

 - Nagyon sokról.

 - Szóval… mit is kotyogtál el?

 - Azt, hogy… - kezdtem automatikusan válaszolni, majd megakadtam. Az, hogy Elena majdnem terhes volt, eszembe juttatta, hogy én viszont nem csak majdnem lettem terhes, amiről Nik még nem tud, és fogalmam sincs, hogy hogyan mondjam el neki, amitől hihetetlenül szarul éreztem magam. De hogy ne legyen feltűnő, beleharaptam az ajkamba, és folytattam a mondatot. – Azt, hogy Elena a nyáron azt hitte, hogy terhes. Emlékszel? Damonnek nem mondta el, így csak most tudta meg, amitől pedig eléggé kiakadt.

 - Már mondtam, csak a baj van a terhességgel.

 - Igen, nekem mondod? – hunytam le a szememet és összeszorítottam a szám, hogy csak egy vonal látszott belőle. Be akartam fejezni ezt a beszélgetést, méghozzá minél hamarabb. – Figyelj, most mennem kell. Matt éppen most végzett, és már megbeszéltünk, hogy elmegyünk megnézni egy filmet, és most el is akarom érni az elejét.

 - Hé, te voltál az, aki nem készült el időre!

 - És te voltál az, aki utána feltartott! – vágtam vissza, majd vettem egy nagy levegőt, és az ajkamba harapva újra megszólaltam. – Tényleg mennem kell, ha nem akarjuk lekésni a filmet.

 - Most már kéne aggódnom? – kérdezte viccelődve, én pedig legszívesebben valami olyasmit válaszoltam volna, hogy „Nem, mert sosem tennék ilyet veled, mert szeretlek, és mindig is szeretni foglak, plusz terhes vagyok, de lécci ne utálj meg érte, mert megtartom.” Nem tudom, hogy reagált volna erre, valószínűleg sokkot kapott volna, és többet a hívásaimra sem válaszolt volna, ezért inkább úgy döntöttem, hogy ezt még egy darabig magamba tartom.

 - Nem – válaszoltam. – De ha véletlenül mégis történne valami, majd jól elrejtem Mattet – mondtam, amire felnevetett, és én is kicsikartam magamból egy kisebb erőltetett nevetést, majd miután elbúcsúztunk, letettem a telefont, és a fejemet a pultra döntve fellélegeztem. Legszívesebben a fejemet vertem volna a pultba, de az nem tűnt valami bölcs ötletnek.

 - Biztos minden rendben közöttetek? – kérdezte Matt.

 - Igen, biztos – mondtam még mindig a pultra döntött fejjel.

 - Akkor meg miért ráztad le egy oltári nagy hazugsággal? – Erre már felnéztem. Matt kérdőn nézett rám, és egyértelműen meg lehetett mondani, hogy nem csak kíváncsi, de aggódik is értem. Látta, hogy mi történt velem előző nyáron, amikor Nik szakított velem, és valószínűleg azt gyanította, hogy most is hasonló lehet a helyzet.

 - Komolyan minden rendben – mondtam, mire magasba szökött a szemöldöke. – Tényleg! – emeltem fel védekezőn a kezemet, és vállat vontam. – Csak … bonyolult.

 - Ugye tudod, hogy nyugodtan elmondhatod nekem?

 - Persze, hogy tudom, de nem akarok róla beszélni – ráztam meg a fejemet. – Már beszéltem vele Elenával, aki elmondta Damonnek, szóval elég ember tudja ahhoz, hogy tudjak valakivel beszélni róla.

 - Oké, és most ők hol vannak? – kérdezte körbenézve. – Nem akarlak erőltetni, de nagyon úgy néz ki, mintha ki akarnád adni magadból, és mivel Elena és Damon is elfoglaltak jelen pillanatban, ezért gondoltam esetleg nekem szívesen elmondanád. De ha tényleg nem akarsz beszélni, akkor nem erőltetem.

 - Miért ismersz engem ennyire?- nyögtem fel, és a kezembe temettem az arcomat. Igaza volt, és ezt jól tudtam. Valakivel muszáj volt beszélnem, mert úgy éreztem, mindjárt felrobbanok, és esély sem volt arra, hogy a közeljövőben megjelenik Elena. Felsóhajtottam, lassan felemeltem a fejemet, és ránéztem. – Terhes va… - mondtam volna, de a szó közepén a hátam mögül félbe szakított valaki.

 - Lám, lám, lám. Csak nem Caroline Forbes tért vissza? – szólalt fel Tyler, én pedig lehunytam a szememet. Pont neki is ebben a pillanatban kellett felbukkannia. Ahogy kinyitottam a szemem, láttam, hogy Matt döbbenten mered rám, és mivel úgy tűnt, hogy ez a meglepettség miatt egyhamar nem fog szóhoz jutni, megfordultam a székben, és erőltetetten rámosolyodtam Tylerre.

 - Téged is jó újra látni – mondtam, és nyilvánvaló volt, hogy nem vette észre a hamis mosolyt, mert elmosolyodott a kijelentésemre. Aztán Mattre nézett, majd vissza rám, és felvonta a szemöldökét.

 - Csak nem megzavartam valamit? – kérdezte. – Esetleg éppen most vallottad be neki, hogy végre rájöttél, hogy halálosan szerelmes vagy belé, és nem tudsz nélküle élni? Mert akkor visszajöhetek később – mutatott a háta mögé, én viszont megráztam a fejemet.

Tyler a haverom volt, de ez volt az egyik dolog vele kapcsolatban, amit utáltam. Hogy folyton ezzel viccelődött. Mindenki, aki csak ismerte Mattet és engem, azt hitte, hogy az Isten is egymásnak teremtett minket, és nem voltak hajlandók elállni attól az elmélettől, hogy egyszer még mi is rá fogunk erre jönni. Mi csak Mattel ezen nevettünk, de Tyler váratlanul benyögött beszólásai néha már idegesítőek voltak. És ez is egy olyan pillanat volt.

 - Nem, csak éppen most meséltem neki, hogy Nikkel újra összejöttünk, és kicsit meglepődött – vontam vállat halál nyugodtan, és élveztem, ahogy Tylernek is megnyúlik az arca a meglepettségtől. – Tudod, régóta nem beszéltünk, és sok mindent kellett bepótolnunk.

 - Abban biztos vagyok – bólintott megértően, de mintha egy pillanatra féltékenységet láttam volna átfutni az arcán.

 - Hallottam, hogy feleségül veszed Sophie-t – váltottam témát, amire Tyler elmosolyodott, de azt a mosolyt akár egy grimasznak is lehetett volna nézni. Egyértelműen nem egy boldog, büszke vőlegény kinézetét keltette. – Gratulálok.

 - Köszönöm.

 - Eléggé meglepett, amikor hallottam róla – folytattam tovább. – Nem is tudtam, hogy kedveled Sophie-t, nem hogy feleségül vedd. Ami azt illeti, azt sem tudtam, hogy beszélő viszonyban vagytok.

 - Pedig abban vagyunk – válaszolt Tyler. – Nagyon is beszélő viszonyban vagyunk, érted, mire gondolok. A kettőnk kapcsolatát pedig szerettük volna megtartani magunknak, és nem szétkürtölni, amíg nem lett ilyen komoly.

 - Hát igen, végül is… az egész várost sokkolta a hír – motyogtam magamnak, de úgy tűnik, nem elég halkan, mert Matt meghallotta, és felnevetett. Egy szúrós pillantást küldtem felé, és óvatosan Tylerre néztem, de ő nem látszott úgy, mintha hallotta volna, vagy ha hallotta is, egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

 - Bocs, Tyler, de éppen indultunk Care-rel moziba – lépett ki a pult mögül Matt -, szóval sietnünk kell. Nem akarjuk lekésni a film elejét.

 - Persze, persze – vágta rá azonnal Tyler, majd kezet rázott Mattel, aztán felém fordult. – Jó volt újra látni, Caroline. Remélem még majd összefutunk, amíg itt vagy.

 - Én is – mosolyodtam el, majd néztem, ahogy Tyler odamegy Johnhoz, és beszélgetni kezd vele.

 - Nem is tudtam, hogy moziba megyünk – böktem oldalba Mattet.

 - Valahogy muszáj volt lerázni Tylert, és mivel az előbb neked is bejött a trükk, gondoltam, kipróbálom – vigyorodott el, én pedig megforgattam a szememet. – És akkor visszakanyarodva az előző témánkhoz – kezdte Matt, ahogy kiléptünk a Grillből, és közös néma megállapodás után elindultunk felénk -, csak én hallottam rosszul, vagy tényleg azt mondtad, hogy terhes vagy?

 - Nem – sóhajtottam egy nagyot, miközben megráztam a fejemet -, nem hallottad rosszul. Tényleg terhes vagyok.

 - Jól vagy? – kérdezte, és ahogy ránéztem, láttam, hogy aggódva figyel. Hirtelen megkönnyebbülés futott végig a hátamon. Olyan jó érzés volt, hogy Matt nem azt kérdezte, hogy Nik-e az apa, vagy hogy nem talált ki rögtön egy hatalmas összeesküvés elméletet a dolgok mögé, hanem helyette csak annyit kérdezett, hogy jól vagyok-e. Igen, Elena mellettem volt teljesen, és tudtam, hogy ha bármilyen segítséget kérek tőle, megteszi, de jó érzés volt hallani, hogy Matt első kérdése ez volt.

 - Őszintén? – kérdeztem vissza, és miután bólintott, megráztam a fejemet. – Nem tudom.